Kedves képen kedves állatfigurák.

Ez a képkirakó olyan, mint egy képeskönyv egy lapja, ami éppen egy varázslatos mesét illusztrál.

Nekünk erről a képről egy édes mese jutott az eszünkbe, amit Gárdonyi Géza írt:

A kis csacsi meg a nagy nyuszi

- Kelj fel kis csacsi fiam - szólt hajnalban a nagy csacsi az istállóban. - Kiviszlek ma a mezőre. 
Hopp, felugrik a kis csacsi. Összeüti a bokáját. Jó reggelt kíván a mamájának és kérdezi a fülét vidáman megbillentve. 
- Mi az a mező, anyukám? 
- A mező - feleli a nagy csacsi - nem egyéb, mint egy nagy-nagy zöld asztal. Olyan nagy, hogy az egyik szélétől a másikig sohase tudod végigenni. 
Ez tetszett a kis csacsinak. Táncolva ment az anyja után a mezőre. Amint ott legelésznek, egyszer csak odafut az anyjához a kis csacsi: 
- Jaj, de megijedtem. 
- Mitől? 
- Furcsát láttam. 
- Mit láttál? 
- Icike-picike kis csacsikat. 
- Mekkorákat? 
- Mint a fülem. 
- Nem lehet az. 
- De bizony. Úgy ugráltak, mint a szöcske. Gyere, nézd meg, ha nem hiszed. 
Odavezeti az anyját. Hát két kis nyúl ül ott a fű között. Éppen mosakodtak. 
- Jaj, mit látok? Mekkora két nyulat látok? - kiáltott a kis nyúl. 
- Nem nyulak ezek, te kis csacsi - szólt az öreg nyúl. 
Az öreg szamár pedig azt mondta erre a fiának: - Nem csacsik ezek, te kis nyúl. És mind a ketten barátságosan néztek egymásra. 

Mikor jól megnézték egymást, a kis csacsi hazament a nagy csacsival és a kis nyuszi a nagy nyuszival.