Én már alig vártam, hogy gyermekeim elérjék a 2-3 éves kort, mert ennek a korosztálynak a számára már igazán izgalmas társasjátékok vannak. Az én kedvenc társasaim a „Djeco Little” sorozatai. Egyszerű szabálykövető játékok, amelyek alkalmasak arra, hogy a legkisebb gyermekeket bevezessék a társasjátékok világába. Könnyed, kb. 15-20 perc játékidő és változatosság jellemzi a játékokat, így nem válik rövid időn belül unalmassá, túl könnyen játszhatóvá a játék. A Djceo rendkívül színes világa, kedves, művészek által tervezett állatfigurái, szimbólumai hívogatóak a gyermekek számára. Amit és különösen szeretek a Djeco társasjátékoknál, hogy figurái más játékba is könnyen bevonhatóak megmozgatják a gyerekek fantáziavilágát. Ha testvérpár van a családban, és mindig ajánlom, hiszen ezek a játékok csapatépítőjátékok. Ráadásul a szülők számára is izgalmasok. Gyerekkoromból (mikor még nem éltünk ennyire digitális világban, kevesebb TV idő, és TV műsor volt), akkor én sokat játszottam a családtagjaimmal közösen. Nagyon szép emlékek fűződnek a vasárnap délutáni társasozáshoz, és szeretném, ha a gyermekeimnek is lennének hasonló szép élményei. Egy 15-20 perces közös játék is már nagyon sokat jelent gyermekünk számára. A következő részben bemutatom a Djeco Little játékokat néhány mondatban, hogy ki tudd választani, mely számotokra a megfelelő.
Djeco Little Action – Egy kis cselekvés: Egy szórakoztató dzsungel játék, amelyben számos kihívás elé állnak a gyermekek. A játék mozgat, és fejleszti a finommotorikus képességeket.
A játék lényege: megszerezni a medálokat a kihívások sikeres teljesítésével. A kihívások során vagy az állatokból kell különböző konstrukciókat építeni vagy valamilyen gyakorlatot kell velük véghez vinni. Mindenki számára három próbálkozás áll rendelkezésre. Ki a legügyesebb?
Djeco Little Cooperation – Állatmentő társasjáték: Egy játék, amely már a legkisebbeket is együttműködésre, csapatmunkára sarkall.
A játék lényege: Négy sarkvidéki állatkák kell közös erővel átjuttatni a hídon a kunyhóba. A játék során mindenki egymást követően dob a kockával, amely képi utasításait kell követni. A játékosok bármely állatot mozgathatják, a lényeg, hogy átérjenek a hídon, mielőtt azalatt megolvad a jég és összedől. Hajrá, menni fog!
Djeco Little Observation – Egy kis megfigyelés: Színfelismerő, színtanuló tárasjáték.
A játék lényege: A játékosok zsetonokat gyűjtenek. Az nyer, aki a legtöbb zsetont gyűjti be. Hogyan lehet zseton gyűjteni? Két dobókockával kell dobni, amelyek mutatják, mely színkombinációban keressük a lepkéket. Aki gyorsabban megtalálj a tökéletes színű pillangót, az nyeri a kört. Na figyelj!
Djeco Little Mémo – Egy kis memória: Memóriafejlesztő társasjáték.
A játék lényege: 9 db állatfigura a játék főszereplője. A csapatkapitány feladata az, hogy az állatkákat elhelyezze random módon az asztalon. Minden játékosnak meg kell figyelnie, hol találhatóak az állatok, majd be kell csukni a szemüket. A játékvezető elvesz egyet az álaltok közül, majd felszólítja a játékosokat, hogy nyomozás indul! Aki elsőre helyesen bemondja, ki nincs a pályán, az nyerte az adott kört. Koncentrálj és memorizálj!
Djeco Little Collect – Nyuszi ül a fűben társasjáték: Gyűjtögetős társasjáték, mely fejleszti a szabálytudatot és számolni tanít.
A játék lényege: Kártyautasítások szerint kell a játékmezőkön gyűjteni répát, borsót vagy nyuszit. A róka viszont foglyul ejtheti a nyuszit, óvatosnak kell lenni! Kitartást! Az nyer, aki összegyűjt mindenből három darabot.
Djeco Little Circuit – Színlépegetős társasjáték: Szabálykövető, színtanulós társasjáték.
A játék lényege: A pálya egy hosszú ösvény, ahol a játékosoknak végig kell juttatniuk az állataikat. A lépéseket dobókocka mutatja. Színekre, illetve szimbólumra tudunk lépni. Aki hamarabb célba ér, a játékot az nyeri.
Djeco Little Associaton – Egy kis asszociáció: Kombinációs készség fejlesztésére alkalmas társasjáték.
A játék lényege: Állatokat kell párosítani élőhelyeikkel. Élőhelyeikkel kapcsolatos szimbólumok segítenek a helyes csoportosításban. Hogy is néz ki ez? Pl. a szitakötő a tó életvilágának szerves része, amely a béka élőhelye. A kolomp a tehénhez tartozik, akinek az élőhelye a mező. Gondolkodásra késztető, oktató jellegű játék. Emellett ez a társasjáték beszéltet, a szókincset is bővíti.
Djeco Little Balancing – Egy kis egyensúlyozás: Kézügyességet a koordinációt fejlesztő társasjáték.
A játék lényege: A játék során égig érő vízililiomokat kell növeszteni. A játékosok egymást követően építik meg a növényeket, szárak és virágok egymásra pakolásával. A tetejére kell a békákat ültetni. A játéktér kevés, a liliomokat hamar már csak egymásra tudjuk pakolni. Óvatosan, nehogy elboruljanak!
Ebben az életkorban már jellemzővé válik, hogy hosszabb percekre is szívesen eljátszanak a gyermekek, az örökmozgó, ficánka életmód kicsit lecsendesül. Fentebb társasjátékokról írtam, most önállóan, egyedül játszható játékokat mutatok Nektek.
Az első nagyobb önállóan játszható játékcsoport a kirakók csoportja. Két éves kortól ajánlottak az első, legegyszerűbb kirakós játékok. Mutatom milyen típusúak vannak.
Djeco Twistizz és Djeco CubaBasic: A kockakirakók világa. Néhány elemből álló (itt 3 db) kocka kirakó, melyek pakolással vagy forgatással könnyen kirakhatóak. A képek akkor állnak össze, ha helyesen raktuk ki a kockákat. Az a 3-4 elem bőven elegendő ahhoz, hogy a legkisebbek agyát megtornáztassa. A képalkotás első lépése.
Djeco Ki hol lakik; Djeco Anya és Kicsinye: Az első puzzlek. Ha a boltban meg kellene jelölni TOP termékeket, akkor ez a két puzzle biztos a listámon lenne. A játék során 2 db puzzlet kell összekapcsolni valamilyen logika szerint. Az egyik játék lényege, hogy megtaláljuk, mely állat, hol lakik, a másiké pedig, hogy megtaláljuk a kis állatok anyukáit. Gondolkodásra késztet, oktató jellegű játék. Amit szeretnék kiemelni, hogy ez a játék keménykarton, ami azt jelenti, hogy a rágcsálást, nyálat nem bírja sokáig. 3-4 éves korig szinte minden játéknál az mondom, hogy szükséges szülői felügyelet, de ennél most kifejezzen.
Djeco – Nyuszi háza; Djeco - Házikófa: Az egyik legkedveltebb réteg puzzlek-formabeillesztők játékboltunkban. A nyuszi háza egy tavaszias 3 rétegű formabeillesztő. A rétegek a nyuszi házába ad betekintést a kisgyermekeknek. Otthon van a nyuszi? Mi történik a nappaliban? A Házikófa formaillesztő pedig egy ősziesebb színvilágú játék. A házikófa lakóinak mindennapjaiba kaphatunk betekintést.
Little Dutch fejlesztő játékok:
- Little Dutch puzzle játék 4 az 1 ben: a kirakózás mindenkit megnyugtat és szórakoztat egyben. A helyes gúnár minta a gyerekeket tartalmas időtöltésre hívja. Ez a játék elérhető tengerészes motívumokkal és virágok pillangok motívumokkal is.
- Little Dutch párosító puzzle játék: a párosító játékok lényege, hogy valamilyen logika mentén keressük meg az összeillő párokat. Ebben a játékban állatok keresik szüleiket, anya a kicsinyét.
Önállóan játszható játékok másik nagy csoportja a fűzős és horgász játékok. Fűzős játékok közül, a legkedveltebb játékok még nem a gyöngyfűzők, hanem a varráshoz hasonlító formafűzős játékok. A fűzős formák támogatják a finommotorikus készséges fejlesztését. A finommotorikus mozdulatokra pedig nagy szükség lesz a későbbiekben az írástanulásnál. Az én kedvenceim:
Djeco Lassanimo – Fűzős játék: Színes vastagabb cipőfűzőkkel lehet négy különböző fa lapanyagú állat (oroszlán, krokodil, zebra, tigris) formáját átfűzni.
NÉPSZERŰ Fűzősjátékokat ide kattintva találsz még!
Little Dutch Mágneses horgászjáték: Vízbázisú, fa tengeri állat elemeket tudunk mágneses horgászbottal kihalászni a tenger mélyéről. Szórakoztató kikapcsolódás, mely során a gyermekek kézügyessége fejlődik. A játék türelemre és kitartásra nevel.
Két éves korban már igazi totyogókká cseperednek a gyermekek. Kezdődik az autózás, babázás időszaka.
A Little Dutch baba pihe-puha, bájos jó barát. A Little Dutch játékbabák nagy népszerűségnek örvendeznek. Barátságos, ültethető, pihe-puha plüss játékok már 0 éves kortól. A gyermekszoba kihagyhatatlan elemei a játék babák, melyek tartalmas szerepjátékra adnak lehetőséget. A babázás, a legjobb barát, vagy éppen anyáskodás a játék baba felett, a mindennapi életeseményeket segíti a gyerekeknek feldolgozni, megérteni. A Little Dutch babák rongybabák, melyeket könnyen kézenfogva magunkkal vihetünk az óvodába alvókának. Könnyen moshatóak, és csodálatos díszdobozban érkeznek meg hozzánk. A Little Dutch egyaránt gondolt lányokra, fiúkra, szőkékre vagy éppen vörösekre, mindenkinek készített egy játékbabát, amelyben megtalálhatja önmagát, vagy társát. Milyen játékbabák közül tudsz választani?
Little Dutch Rosa baba 10 cm - Little Dutch Rosa baba 35 cm - Little Dutch Rosa baba 50 cm: A Little Dutch Rosa baba pillanatok alatt hódította meg a gyermekek szívét. Bájos, ruhája kombinálható a legtöbb Little Dutch fa játékkal, fejlesztő játékkal. Tökéletes gyerekszoba rendezhető be a kollekcióból. Rosa barna haja, apró gesztenyebarna szemei mindenkit nyugalommal árasztanak el, a spagetti kezei, lábai könnyen megfoghatóak, apró baba játéknak is alkalmas, hiszen a plüss kezet a baba kéz könnyedén meg tudja szorítani. A pici babák gyakorolhatják a fogd meg, engedd el mozdulatot az első hónapokban. Rosa neve a ruháin lévő virágokból ered, és a legtöbb helyre szeretne Veled és gyermekeddel elutazni. 10, 35, 50 cm magas, de könnyen összecsomagolható és bedobható az ovis hátizsákba, nem foglal sok helyet. A Little Dutch Rosa baba 50 cm rongybaba illik bele a Little Dutch babakocsiba.
Sophia baba a következő, akit bemutatnék. Ő bohókásabb, vörös hajáról is kezében lévő kismajmáról ismerhető fel. 35 cm a magassága.
A Little Dutch babák legújabb tagjai Julia baba és Evi baba. Júlia szőke, fonott haja visszafogottabb természetéről árulkodik. Évi baba pedig a különleges néger kislány, aki vidámsággal aranyozz be a mindennapokat. Ők is 35 cm magasak.
Személy szerint én a babákat egyarán ajánlom fiúknak és lányoknak is. Az én két fiúgyermekemnek is az egyik legjobb barátja Jim baba. Érzékenyíti őket, valamint társként szolgál számukra, akivel minden titkukat megoszthatják. Ha mégis inkább valami fiúsabb játékot keresünk, akkor itt egy következő játék.
Little Dutch Jim baba 10 cm - Little Dutch Jim baba 35 cm - Little Dutch Jim baba 50 cm: Nem szimpatikus sztereotípia, miszerint a fiúk nem babáznak. Szerintem nekik is éppúgy hasznos a babázás élménye, hiszen a szociális kapcsolataikat segítik, a mindennapok eseményeit éppúgy támogatják megérteni, és érzékenyítésre is alkalmasak. A fiúk, ha babát látnak gyakran gondolják azt, hogy a kislányok játszanak vele. Óvodás kor nagyrészében még a nemi elhatárolódások nem jellemzőek, nagy csoportos korosztályban rajzolódik ki, hogy én fiú vagyok, te lány, Ő az én szerelmem, párom. A vágy a legtöbb fiúban is ott van a babázásra, ám nem feltétlenül szeretnének egy lány babával játszani, hiszen azzal a lányok játszanak. Ha egy fiú babát adunk kezükbe, akkor bátrabban játékba sodródnak. Magukat képzelik bele a játékbaba helyébe, vagy akár a legjobb barátjukat, akikkel meg tudják beszélni azt, ami érdekli őket.
Little Dutch Rosa baba mózeskosárban - Little Dutch Jim baba mózeskosárban: A gyermekek a legtöbb időt édesanyjukkal töltik az első években. A szülői minta az, amit követnek. Mit látnak legtöbbet? Az édesanya törődését, szeretetét a gyermeke iránt. Ezt hamar utánozni kezdik a gyermekek, melyhez egy saját pici baba tökéletesen passzol. A leggyakrabban akkor választják a mózeskosaras pici babát, ha testvér érkezik a családba. A család bővülésének feldolgozása szerepjátékkal könnyebb.
2022 nyári újdonságai pedig a Little Dutch Anna baba, akinek már a ruhája tökéletesen passzol a Little Dutch Virágok&Pillangók kollekciójáthoz, illetve Little Dutch Jake baba, akire már úgy várt Jim baba.
Little Dutch Kamion Adventure (kék): Négy kisautóval rendelkező liftesautóval a legtöbb fiúgyermek jót játszik. Autói biztonságosak, vízbázisú festékkel festettek. Tökéletesen passzolnak a kétéves gyermekek kezébe.
Little Dutch Vonat Sínpályával: Ahogyan a babák is léteznek fiús és lányos verzióban, úgy a vonatot is gyártja a Little Dutch rózsaszínben és kékben is. A kezdő körpálya tartozéka egy mozdony és három vagon, amely mágnesesen kapcsolódik egymáshoz. Ezenkívül néhány kedves elem, amely egy csodás tájképet biztosít a vonatpálya mellé. Amit érdemes tudni a Little Dutch sínről. Létezik egy Little Dutch Fa vasút XXL, illetve több hozzátartozó kiegészítő, amivel óriási vasúti pályát, terepasztalt lehet építeni. Megtalálható tűzoltóállomás, parkolóház, állatkert, pályaudvar, városépítő kockaszett, kisautó kiegészítő szett. Ezenkívül hasznos információ, hogy jól kombinálható a legtöbb gyártó vonatsínével (pl. Ikea).
Goki Tűzoltóautó, Kukásautó, Betonkeverő: Az autók, járművek kétéves kor után már nem csak guruló tárgyak a gyermekek számára. Elkezdik megkülönböztetni őket márkák, szakterületeik szerint. Tűzoltók, rendőrök, mentőautók – (nénós autók), kamionok, kukások, traktorok stb. Az én kedvenc autóim a Goki autói. Nagyobbak, színesek, strapabíróak és mindegyik rendelkezik valami extrával. Pl. a tűzoltó csörlője feltekerhető.
A legtöbb szerepjáték hároméves kortól ajánlott, ami szerintem leginkább azért van, mert ebben a korban jelenik meg az affinitás, hogy a nagy felnőttek világát utánozni kezdjék a gyermekek. Ráadásul azért is, mert ezek már többnyire apróbb elemekből is állnak, ami veszélyes lehet egy kisebb gyermek részére, aki még gyakran minden a szájába vesz. Létezik egy szerepjáték, amelyet viszont már bátran ajánlok 2 éves kortól.
Little Dutch Vágható gyümölcsök és Szeletelhető zöldségek: Azt veszem észre minden családi, baráti találkozó során, hogy mindenki végül a konyhában köt ki. Valahogy mindannyian ott érezzük jól magunkat. A gyermeket számára sincs ez másként. Eleve azt látják, hogy Anya mennyit sertepertélt a konyhában azért, hogy szépen lassan hozzátáplálják őket és igyekeznek finomabbnál finomabb falatokkal megismertetni őket. A Little Dutch zöldségei és gyümölcsei tépő zárások, a biztonságos, tompított élű késekkel könnyen szeletelhetőek.
Little Dutch modern fa teáskészlet és Little Dutch fa kenyérpirító: A konyha az a terep, ahol a család összegyűlik. Bármi is történjen napközben, legalább egyszer legyen az egy reggeli vagy egy délutáni uzsi, vagy egy ebéd. Ha rohanunk is napközben, itt bizosan találkozunk és megbeszéljük mi volt ma, milyen volt az óvodában, sok munka volt-e, mi a terv a hétvégére. A konyhának van egy olyan hangulata, ahol szeretünk lenni. Ezt a gyerekek is hamar észreveszik, és gyorsan átveszik a konyhai szokásokat. Szívesen hívják meg a szüleiket egy finom teára vagy kávéra, illetve bátran átvállalják, hogy ma ők készítik a reggelit. Minden felszerelés meg van hozzá? A Little Dutch igyekszik a legapróbb részletekre is figyelni és megalkotni a gyermekek számára a mini valóságot.
Zárásul pedig még egy ajándékötletet mutatnék.
Little Dutch Ovis hátizsákok: Ebben a korban a legtöbb gyermek közösségbe kezd járni, bölcsődébe iratkozik. Ehhez elengedhetetlen kellék egy saját hátizsák, amiben a legszükségesebb dolgaikat magukkal tudják vinni. Létezik Little Dutch virágok&pillangók(rózsaszín), Little Dutch tengerész (kék) és gúnáros (mentazöld) mintában is. A Little Dutch hátizsákokat 10 db újrahasznosított PET palackból készítik.